Puskás Tibor vagyok, 1975-ben születtem Miskolcon. Jelenleg is itt élek. A fotózás évek óta az egyik legnagyobb szenvedélyem. A képi világ, a vizuális megvalósítás, az esztétika gyermekkorom óta fontos szerepet töltött be az életemben. Főleg rajzoltam és festettem, fotózási ambíciómat a kislányom születése ihlette. Azután már nem volt megállás. Ez a kedvtelés, időtöltés egyre inkább magával ragadott, a részemmé vált. Felfedeztem, hogy képeim lassan túlnőnek a családi kereteken, és képes vagyok velük másoknak is örömet szerezni, vagy éppen hasznára válni.
Igyekeztem minden létező forrást megragadni, hogy érdeklődésemet komoly szakmai alapokra helyezhessem. Emellett egyre több területen próbáltam ki magam, sikeresen szerepeltem pályázatokon, közben felszerelésemet olyan szintre bővítettem, hogy képes legyek megfelelni a legkülönfélébb fotós kihívásoknak. Immáron ötödik éve foglalkozom gyerekek fotózásával, egyedi, montázstechnikával készülő szezonális köszöntőlapok, képeslapok készítésével, tevékenykedem esküvői fotósként, készítek tárgy-, rendezvény-, esemény fotókat, portréfelvételeket igény szerint. Az oldalam elnevezése, mely egyben fotós munkásságom "védjegye" is, snipfoto. A becenevem alapján választottam, mert talán többen ismernek engem Snip néven, mint egyébként. :) Végezetül szeretettel ajánlom a galériáimat, hiszen száz leírt szó sem vetekedhet egyetlen kép hangulatával illetve mondanivalójával, feltéve, ha azt megfelelően készítették el. Ennek az eldöntése már a kedves olvasóra vár.
Vissza a kezdőlapra: www.snipfoto.hu | Ugrás az esküvőkre: esküvői fotózás